Budapest, Magyarország – A világon három helyszínen, köztük a magyar fővárosban fejleszt autonóm járműveket a Bosch. A Robert Bosch Kft. 2005-ben mindössze száz munkavállalóval megalakult Budapesti Fejlesztési Központjában ma már több mint 2700-an dolgoznak és több mint ezer mérnök vesz részt autonómjármű-fejlesztési, valamint ehhez kapcsolódó projektekben. A budapesti központ a világ összes autóipari cégének fejleszt alkatrészeket és egyre hangsúlyosabb szerepet játszik a cégcsoport tevékenységében. Jelenleg az egyetlen olyan helyszín, ahol a Bosch csoport mind a hat autóipari divíziója képviselteti magát.
Abban, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ mára a nemzetközi autóipari vérkeringés egyik megkerülhetetlen szereplőjévé vált, fontos szerepe volt a 2016-ban elindított „Automatizált Vezetési Rendszerek Kutatás & Fejlesztés, Robert Bosch Kft. Fejlesztési Központ” elnevezésű projektnek is. A most lezárult, ötéves átfogó programban elsősorban a vezetést támogató asszisztens rendszerek és az automatizált vezetési rendszerek fejlesztése volt fókuszban. A projekt összetettségét és jelentőségét jól jelzi, hogy az összes mérnöki fejlesztési területet bevonták, így része volt a hardverfejlesztés (elektronikai és mechanikai), a szoftverfejlesztés, a rendszerfejlesztés, a validáció és a tesztelés is.
Az automatizált vezetési rendszerekhez kapcsolódó fejlesztések a passzív biztonsági rendszerekhez (Passive Safety), az aktív biztonsági rendszerekhez (Active Safety), a vezetést támogató asszisztens rendszerekhez (Driver Assistance), az autóipari kormányzáshoz (Automotive Steering), illetve egyéb releváns területekhez kapcsolódtak.
„A jövő vezetéstámogató rendszereinek, valamint a magasan automatizált vezetésnek a kialakításában kulcsfontosságú szerepe van a rendszerintegrációnak és a rendszertudásnak” – hangsúlyozta Szőke Zoltán, a projekt vezetője, a cross-domain computing divízió magyarországi alelnöke. „Ezért a projekt keretein belül fejlett vezetéstámogató rendszerek, illetve következő generációs szenzorok – például LIDAR, Stereo Camera, Radar, GPS –, valamint prototípus autó közötti interfészek tervezése és fejlesztése is megvalósult” – tette hozzá a szakember. Emellett a Bosch mérnökei kidolgozták egy önvezető tesztjármű flotta üzemeltetési koncepcióját is, melynek segítségével a projekt során több tízezer óra mérési adatot gyűjtöttek össze, többek között magyarországi közutakon, valamint olyan speciális tesztpályákon mint a zalaegerszegi ZalaZone.
Autóipari világszabadalom Budapestről
A projektnek köszönhetően jelentős fejlesztések valósultak meg, ezek közé sorolható az a világszinten is komoly eredménynek tekinthető forgalmi előrejelző alkalmazás is, amely szenzorok segítségével a járművek biztonságát szolgálja. A magas szinten automatizált járművek számára a viselkedés pontos előrejelzése elengedhetetlenül szükséges a biztonságos útvonaltervezéshez, de az alkalmazás napjaink vezetéstámogató rendszereinek a teljesítményét is javítja. „A megoldás az önvezetés alapvető fontosságú problémájára, a különböző forgatókönyvek algoritmikus, a gépek által történő értelmezésére ad választ. A neurális hálózat alkalmazása lehetővé teszi a környezet és a közlekedési résztvevők komplex egymásra hatásának tanulását az adatokból” - hangsúlyozza Dr. Szászi István, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.
Kulcsprojekt a magasan képzett munkaerő foglalkoztatásában
A projekt nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapesti Fejlesztési Központ kutatás-fejlesztési területen dolgozó munkatársainak létszáma az elmúlt öt évben mintegy ezer fővel nőtt. „A Budapesti Fejlesztési Központ az elmúlt években a Bosch egyik zászlóshajójává vált. Egy olyan különleges tudásközpont, amely a legizgalmasabb járműfejlesztési projektekben vesz részt” – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője. Hozzátette: „az automatizált vezetés projekt nemcsak a Bosch számára siker, hanem egyben erősíti Magyarország autóiparban elfoglalt helyét, valamint gazdaságélénkítő hatással bír - elsősorban a munkahelyteremtés révén.”
Az ED_16-1-2016-0004 számú projekt összköltségvetése 10 740 000 000 Ft, ebből 5 370 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás. A projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással valósult meg.
A Robert Bosch Kft.-nél az autóipari fejlesztési tevékenység 2000-ben mindössze öt munkavállalóval kezdődött. A Budapesti Fejlesztési Központ 2005-ben alakult meg hivatalosan, ma pedig több mint 2700 főt foglalkoztat. Továbbá innen irányítják a Kolozsváron és Szófiában található mérnöki központok tevékenységét is. A Bosch tervei szerint 2022-ben készül el a fejlesztési központ új, 90 ezer négyzetméteres campusa Budapesten.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, hazánkban kilenc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéséként, a Bosch csoport Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2019-es üzleti évben a vállalatcsoport teljes árbevétele 1465 milliárd forint, magyarországi konszolidált forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 259 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 15 000 munkatársat foglalkoztat (2019. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 394 500 munkatársat foglalkoztat (2020. december 31-én). Előzetes adatok szerint a cégcsoport 71,6 milliárd euró árbevételt ért el 2020-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az ipar 4.0-hoz és a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz. A Bosch célja, hogy fenntartható, biztonságos és izgalmas mobilitási megoldásokat nyújtson partnereinek. Szakértelmét a szenzortechnológia, valamint a szoftverek és szolgáltatások területén, továbbá saját IoT-felhőjében hasznosítva kínál ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat egyetlen forrásból. A Bosch-csoport stratégiai célja, hogy olyan termékekkel és megoldásokkal könnyítse a hálózatba kapcsoltságot, amelyek mesterséges intelligenciát (AI) használnak, vagy amelyeket annak segítségével fejlesztettek vagy gyártottak. A Bosch-csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Összefoglalva, az „Életre tervezve” szlogen ezt a technológiát jelenti. A Bosch-csoport a Robert Bosch GmbH-t valamint mintegy 440 leányvállalatot és regionális céget foglal magában, a világ 60 országában. Értékesítési és szolgáltatópartnereivel együtt a Bosch globális gyártó, fejlesztő és értékesítési hálózata gyakorlatilag a világ valamennyi országára kiterjed. A vállalat jövőbeli növekedésének alapját a csoport innovatív ereje jelenti. 126 globális helyszínen a Bosch mintegy 30 000 szoftvermérnököt alkalmaz, továbbá 73 000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területein.
A vállalatot Robert Bosch (1861-1942) alapította 1886-ban „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhely” néven Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH különleges tulajdonosi szerkezete biztosítja a Bosch-csoport vállalati függetlenségét, lehetővé téve, hogy a vállalat hosszú távra tervezzen és jelentős kezdeti befektetéseket eszközölve biztosítsa jövőjét. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 94 százaléka a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A fennmaradó részvények tulajdonosa a Bosch család, a család tulajdonában lévő nonprofit vállalat, valamint a Robert Bosch GmbH. A szavazati jogok többségét a Robert Bosch Industrietreuhand KG ipari tröszt birtokolja. A vállalat tulajdonosi funkcióit a tröszt látja el.
További információ elérhető a világhálón a következő oldalakon: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse